AD DEUM – amerikai tánccsoport a József Attila Gyermekotthonban

Augusztusban Budapesten járt az AD Deum amerikai tánccsoport, amiről további fotókat ide kattintva láthattok!  IMG_0626
Olyan különleges azt látni, hogy igazán nem számít egy ilyen helyzetben, hogy a vendégek nem beszélnek magyarul a gyerekek pedig nagyon alap szinten beszélnek angolul, mert mégis mindig valahogy megértik egymást.
Ezalkalommal szerencsénk is volt, hiszen a tánc önmaga egy különleges nyelvezet, ahol a lélek szól a lélekhez, és nem jelent problémát, ha nem mindent tudatosít az ember.
Az 5 fiatal lányból álló csoport a két tánc előadás után, közös koreográfiát tanítottak a fiataloknak. Folytatásképpen közösen alkottunk, rajzoltunk.
A létrehozott műnek nem csupán az alkotás volt a lényege, hanem az is, hogy a kiadott gyakorlat közben a fiatalok végiggondolhatták mi az ami számukra fontos, milyen cél van előttük.
A délután énekléssel és beszélgetéssel zártult.
Jó hangulatáról az egyik kislány kérdése árulkodott: “mikor jöttök vissza?”

Gyuriéknál, akiknek MI lettünk a családja

Nyírvasváriban szintén egy olyan családot látogattunk, akikkel már régóta kapcsolatban vagyunk. Barátságunk 2007-ben kezdődött, amikor a srácok még tinédzserként gyermekotthonban éltek. Azóta kiköltöztek és sok rossz és jó döntés közepette, két gyermeket nevelve élnek. (Fotókért kattints ide!)

IMG_0005

Voltak idők amikor a körülményeik miatt olyan reménytelenséget láttam a szemükben, hogy azt gondoltam már nem nagyon lesz előre…

Aztán valami átfordult, és a terveket tettek követték.

Ide is hoztunk bútorokat, illetve ruhákat, de a nagy örömet ezúttal az okozta, hogy a szülők úgy döntöttek, Isten és ember előtt is hivatalosan összekötik az életüket, tehát összeházasodtak. Az esküvőt követően a pár köszönetet mondott a szervezésért, amiben kb 15-en vettünk részt. Azt mondta, hogy mi vagyunk a családja. Mondom ezt úgy, hogy nem tudom, hogy a M I voltaképpen hány embert jelent, akik évek alatt foglalkoztak velük.

Az évek óta szórt magok kikeltek. Ez Isten kegyelme. Soha nem tudjuk hogy mitől kel életre az elvetett mag. De náluk úgy tűnik életre kelt.

Üres szobából tele szoba

A múltkori látogatásunk után úgy láttuk, hogy egy-két bútor is elkélne a tiszabezdédi családnak, mivel négyen aludtak egy ágyon. Ezúttal ágyat, kiságyat, hűtőt, mosogépet, konyhai felszereléseket, szekrényeket vittünk nekik. Jelenleg idénymunkákból megélnek, de a tél sok nehézséget hoz a részükre. (Több fotóért klikkelj ide!)

Számomra mindig elképesztő azt látni, hogy egy-egy család mennyire sokat dolgozik csak azért, hogy a létminimum tengődjön. Példák ők előttem, hogy kitartanak és nem adják fel. Példák, mert ők megfogadták, hogy az ő gyermekeik nem fognak gyermekotthonban felnőni, és ehhez tartják is magukat, de mindezzel együtt, nem választják a könnyebb utat.

Babakelengyét vittünk Jeannáéknak

A Tiszabezdéden élő családdal már régóta személyes kapcsolatban vagyunk. (Fotókért kattints ide!)

Képaláírás... Fusce semper faucibus risus vitae vestibulum.

Együtt haladnak kitartóan az úton!

Sándor és Jeanna az első próba programunkban vett részt, 2013 őszén, amikor három hónapig együtt éltünk Tiszadobon. Sajnos, a három hónap nem bizonyult elegendő időnek egy látványos változáshoz, ezzel együtt hiszem, hogy sok mindent tanultak ez idő alatt arról, hogyan lehet családot vezetni, egymáshoz helyesen viszonyulni. Azt gondolom, hogy abban, hogy a mai napig együtt vannak és kitartanak nehézségben is együtt, kiemelkedő szerepe van annak a három hónapnak, ahogy abban is, hogy a családfő eltökélte, semmilyen körülmények között nem vállal olyan munkát, aminek nem tiszták a körülményei. Éppen ezért is találkozhattam vele tavasszal a Széll Kálmán téren, ahol a felújítási munkákban vett részt.

Jeanna júliusban jelezte felénk, hogy szükségük lenne babakelengyére, mivel őszre várják a harmadik babájukat.

Sok mindent gyűjtöttünk nekik, illetve a másik két gyereküknek, és útnak indultunk.

Nehéz látni, hogy mennyire nehezen élnek ezek a fiatalok, viszont nagyon bátorító azt tapasztalni, hogy keresik minden körülmények között az egyenes és járható utakat, még akkor is, ha életükben azt tanulták, hogy nem az a legegyszerűbb út. Hiszem, hogy az évek kitartó munkája segítség a jó döntések meghozatalában.