Mindennapi

Talán nem vagyok egyedül, amikor bevallom, hogy egyik rémálmom az, hogy állok a pénztárnál, a kasszás hölgy kimondja az összeget, én kinyitom a pénztárcámat, és észreveszem, hogy üres… De sokan vannak, akiknek ennél vadabb rémálmaik vannak, például, hogy nem tudnak ebédet adni a gyereknek, és még többen vannak olyanok, akiknek ez már nem is csak egy lidérc, hanem a fájdalmas valóság. Ugyanis nem csak, hogy bevásárolni vagy ebédet adni nem tudnak, de még napi kétszeri hideg élelem sem jut az asztalra.

„Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…” – amikor a boldogsághoz már nem kellene több, csak egy nagy kenyér, amibe boldogan marnának bele a gyerekek, mert még friss és nem szikkadt, akkor már csak ezt a kis fohász mormolják a szülők, miközben maguk sem hisznek a csodában… Pedig létezik.

A négy muskétás, Ilon, Sacika és a két Marika a csodagyárosok Csobánkán. Az Élelmiszerbank jóvoltából pékárut osztanak a helyi családoknak.

2016 nyarától kezdve heti négyszer megtöltik a Nemzetiségek Házát kenyérrel és reménnyel. A családok jönnek és viszik a mindennapit, azt a finom falatot, amiben már nem is hittek.

Hetente ezer ember jut így pékáruhoz. Aki enni akar Csobánkán, az enni is tud.

A másik rémálmom, hogy valaki segítséget kér tőlem, és én nem tudok rajta segíteni. Pedig nem kellene ettől rettegnem, hiszen tudom jól: mindig lehet segíteni a másikon, ha nem pénzzel, akkor munkalehetőséggel, tettekkel, megértő csenddel vagy egy szelet kenyérrel. Mert a segítség nem hatalom vagy pénz kérdése. A segítség egy új látásmód, egy megváltozott nézőpont. Egy döntés.