Képeslap Csobánkáról

„Miért ide születtem? Miért ez vagyok én? Miért nem lettem más? Miért döntök így? Miért van ennyi miért?” Dübörögnek a kérdések és sodródnak az emberek az életnek nevezett hosszú úton. Magányosan, vagy egy-egy társsal karöltve, gyorsan vagy vánszorogva. A fekete ruhás szereplők szinte világítanak a színpadon. Kicsik és nagyok, fiúk és lányok, pont, mint az életben: céllal vagy céltalanul, lehorgasztott vagy égre emelt tekintettel.

Ők a LIKE Egyesület jótékonysági vacsoráján bemutatott élő prezentáció szereplői. Szimbolikus a megjelenésük: fehér bőr és fekete ruha, egyetlen személyen megfér a két „véglet”. Miért nem fér meg akkor a mindennapi életben? (Miért van ennyi miért?)

„2013-ban leköltöztünk Tiszadobra, hogy állami gondozott, és mélyszegénységben élő emberekkel dolgozzunk… az együtt töltött idő megváltoztatta a szemléletünket, hozzáállásunkat, és segített abban, hogy megtegyük az első lépést a mára már működő, hazánkban egyedülálló projekt megvalósítása felé.” – foglalja össze a LIKE Egyesület indulását Bihari-Apáthy Judit, az egyesület egyik alapítója, belépve az élő prezentáció magjába. Ugyanúgy, ahogy annak idején belépett a csobánkai emberek életébe.

A LIKE Egyesület munkásságát bemutató élő prezentáció Szabadhelyi Gábor agyából pattant ki még évekkel ezelőtt, és a jótékonysági vacsora tűnt a legjobb időzítésnek, hogy ebből az ötletből valóság – egy valóságos show – legyen.

Bóbis Enikő tánctanár, rendezvényszervező kreatívan és érzékenyen, no meg persze humorral nyúlt az ötlethez, és kihozta belőle a maximumot.

Úgy mutatja be Csobánka múltját és jelenét, vegyes összetételű lakosságát, a helyiek mély nyomorát és kitörni vágyását, hogy szinte érzed a szagokat, látod a félelmet a szemükben. Börtönbüntetése miatt távollevő családfő, a szabad ég alatt legelésző állatok, a víz nélküli házacskák meg a kútnál álló asszonyok… mind-mind megelevenednek a fényűző jótékonysági vacsora helyszínén.

A szöveg szívbe markoló, de igaz a mondás: a szó elszáll. A színpadi mozdulatok és események azonban belevésik a szavakat az emberek lelkébe, és sokáig vissza-visszatérnek. A jótékonysági vacsora szereplői is minden bizonnyal visszatérnek még arra a csodahelyre, amit ezen az estén csak „képeslapon” láthattak.

 

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?