GYURKÓ

 

IMG_5573Még a nyár elején ismerkedtünk meg Gyurkóval. Gyurkó a maga 14 évével, a község egyik leghátrányosabb családjának legidősebb gyermeke.

Egyike azoknak, akik a csobánkai általános iskola bezárásával még nehezebb helyzetbe került a tanulmányai kapcsán.

A nyárból két hónapot dolgozott velünk, és továbbra is a FARM-on fog tevékenykedni délutánonként suli után.

Gyurkó felismerte, hogy együtt dolgozni egy kitünő lehetőség, hogy elérje célját, és autószerelő legyen.

Szeretnénk mindent megadni, hogy elérje álmát.

Első körben segítettünk neki és a testvéreinek, hogy beiratkozzanak az iskolába, illetve egy támogatónak köszönhetően iskolaszerrel is sikerült felszerelni!

Amennyiben szeretnéd támogatni Gyurkó tanulmányait, (ebédeltetés, ruházkodás, tanszerek) kérlek jelezd felénk!

Megvendégeltünk 850 állami gondoskodásban élő fiatalt

 

fagyiosztócsapatCsak egy döntés, ADD TOVÁBB!

Köszönhetően a fagyizónknak, hét csobánkai fiatallal elszántuk magunkat, és meghívtunk fagyizni 850 a Kárpát medencében élő hátrányos helyzetű illetve állami gondoskodában élő gyermeket, akik Csobánkára jöttek táborozni 🙂 Az érzés leírhatatlan volt. A csobánkai fiatalok közül nagyrészt most először tettek valamit önzetlenül, anélkül, hogy bármit kaptak volna cserébe.


CSOBÁNKAI HÍRLEVÉLTekintve a hátrányos helyzetű emberek gondolkodását, akik hozzá vannak szokva az állam
gondoskodásához, és ahhoz, hogy ők a segítettek, ezt óriási előrelépésnek tekintjük.

Hisszük, hogy az ilyen akciók segítik a helyiek gondolkodásának változtatását.

És ha mindez még nem lenne elég, ráadásként a Csobánkai Hírek címlapján is szerepeltünk! 🙂

BAROMFINOM Fagyizó – csoki és vanília ugyanaz a gyártó

 

baromfinomfagyiajanlatCsoki és vanília, ugyanaz a gyártó. Milyen logikus, nem? Hiszen egy fagyi, egy gyártó! Így van ez az emberekkel is. Lehet a bőrszínünk fekete vagy fehér, a Gyártó végül ugyanaz!

Csobánkán nem volt még fagyizó, ezért úgy döntöttünk, hogy nyitunk egyet.

Ezt nagyban köszzönhettük a Ragonese Kft.-nek, akik a szükséges felszerelést és egy adagot a kitünő Gelatimo fagyiból támogatásban adtak nekünk.

A különleges ízeken túl kiemelten fontosnak tartottuk, hogy lehetőséget biztosítsunk hátrányos helyzetű fiataloknak.

Ingridnek, aki a “csokoládé” volt a fagyizóban, éppen befejeCSOKIvsVANILIAzte az iskoláját és még nem tudta, hogy merre viszi az útja, három hónapon keresztül biztosított munkahelyet a fagyizó, ahol a munkahelyi szokásokról biztonságos körülmények között tanulhatott.

Ingrid végül úgy döntött, hogy szeptembertől folytatja tanulmányait.

A másik fiatal, József egy átlag családból jött “vanília”, szintén két tanulmány között jött el nyári munkára hozzánk. 

Hisszük, hogy mindenkinek szüksége van támogatásra!

Kiemelten fontos része volt ennek a tevékenységnek, hogy a helyiekkel több kapcsolatot tudjunk építeni, és ezáltal jobban megismerjék a céljainkat és a munkánkat. Tekintve, hogy a Baromfinom Fagyizó a település Fő terén helyezkedik el, ez sikeres projektnek bizonyult.

Nagyon nagy élmény volt hallani az emberek elégedettségét, akik még életükben nem ettek Csobánkán vásárolt fagyit.

Vízelvezetések és vendégeink a FARMon

FARMpanoráma

Májusra készen álltak az ólak, és a magaságyások, amibe Cserdiből érkezett paprika palántát raktunk.

A földet a G-Híd Zrt-től kaptuk adományba, több mint 150m3 jó mínősIMG_9294égű termőföldet.

Sajnos, egész tavasszal és nyáron is rengeteg eső, és nagy mennyiségű csapadék hullott, ami elég nagy kihívást jelentett. Sok időt töltöttünk a vízelvezetés kiépítésével.

Ebben és sok egyéb tevékenységben segítetettek az önkéntes munkatársak!

Az egyik alkalommal egy egész cég jött a segítségünkre, több mint 40 dolgozójával három napig önkénteskedtek a FARMon! 

Május eleje a FARMon

IMG_2542Hála Istennek egészen sok önkéntes látogatja a FARMot és adja az idejét és energiáját. Ennek köszönhetően egészen jól haladunk.

Az egyik csobánkai lány, Brigi, most már rendszeresen feljár segíteni. Nagyon jól bírja a munkát.

Az egyik önkéntesünk, Magdus Laci felajánlotta, hogy egész hétre kivesz szabadságot, és segít a mobil ház felépítésében. Sokat jelentenek ezek az odaadó emberek.

Ezért egész héten menni fog a munka, még szombaton is.

Csobánka nap – április 30.

Bozsányi Gyuri beszámolója:

Hol volt, hol nem volt, valahol az Óperenciás tengeren is túl, Csobánka közelében élt néhány ember, aki úgy döntött, hogy 2016. 04. 30-án megünnepli Csobánkát és az ott lakó szorgos kis népecskét.

IMG_8101Csaptak is nagy haccacárét, volt ott minden… A színpadon hol táncosok, hol énekesek mutatták meg tehetségüket. A LIKE számára kiemelten különleges alkalom volt ez, hisz a legfontosabb, hogy együtt hozták létre ezt a napot. Mindenki jól érezte magát, mi “speciális paprikás krumpli”-val vártuk a beszélgetni vágyó embereket, de volt ám kürtös kalács sütöde is nálunk, kifejezetten magunkra vettük a népi mondást, mi szerint “ki nem dolgozik, ne is egyék” ugyanis nálunk mindenki magána sütötte a kalácsát, és a tűz körül füst okozta sírások közepette, beszélgetések is alakultak.

A köznép örömére motoros barátainkat is meghívtuk és paripájukkal körbe vágtáztak a kicsiny községen, és akiknek igényük volt rá, egy körre el is vitték őket.

Zárásként még egy kis country tánc tanítás is belefért.

Köszönjük ezt a napot nektek, köszönjük, hogy Veletek ünnepelhettünk!

De a történet nem áll meg… minden nap egy újabb sor íródik a meséhez, ha kiváncsi vagy a folytatásra, akkor nézz be hozzánk legközelebb is!

 

Április mindennapok a FARMon

Szabadhelyi G1.farmépítésábor tollából

2016. 04. 06.

Ma viccesen indult a nap 🙂 Mi ébresztettük az éjjeli őrt, jó nagyot ugrott.


A nap további részén a bejárati kaput építettük meg. Nem volt semmi, csak az egyik szárnya több mint egy mázsás…
Nagyon szép lesz!

Lajos testvérem ma jelezte, hogy kevesen leszünk ketten az építéshez, ezért igyekszünk minél több önkéntest kiszervezni.

2016.04.07.


A mai napon is elég sok dolog  történt. Az egyik legfontosabb, hogy mivel LIKE (a kutyánk) átrágta otthon a kerítést, majd átment a szomszédokhoz és rémizgette őket, aDSC_0013ztán megszökött, ezért előrébb kellett hoznunk a farmra költözését… Nagyon a család szívéhez nőt a kutyus, volt nagy sírás, szomorúság.

De LIKE-nak – a kutyusunknak – munkába kellett állnia.

A FARMON sokat haladtunk előre: felállítottuk az oszlopokat, ami némi kihívást jelentett. Kezdődött azzal, hogy be kellett álványozni az oszlopokat, hogy bele tudjuk verni a földbe. Az állvány az utolsó oszlopnál, összedőlt, majd a palló is eltört…Hála Istennek senkinek nem lett semmi baja.

Ma befejeztük a
kaput és most jön a zsanérozás
.

Úgy néz ki, hogy sikerült szereznünk egy kovácsot, mivel a kapu nagyon nehéz ezért külön erre kell készíteni.

2016.04.12.

A mai nap nagyon klassz volt. Kettesével dobáltam a cataflámot magamba a tegnapi balesetem után. Mint a törülköző a fregolira úgy hajlottam rá az állványra, amikor az istálló gerendáját tettük fel. Ma pedig Lajos testvéremre esett egy deszka, ami az orrára esett amiből természetesen dölt a vér… szóval izgalmas napokat élünk meg :).

Ha minden igaz hlnap jön egy önkéntes segíteni. Ma sokat haladtunk az összes tart gerendát feltettük.. már látszik a fazonja az istállóknak.

LIKE szabadon járkál lánc nélkül a farmon ami nagyon tetszik neki.

2016.04.14.

Szuper nap volt!


DSC_0006 2Megérkezett Setét Sándor Jenna férje nagyon reméltük Lajossal, hogy olyan srác lesz, aki rendesen dolgozik. Felülmúlta az elvárásunkat. Nagyon jol dolgozik!!!

A munka jól halad, bár még a hiányzó fa nem érkezett meg.

A pénz eszméletlenül megy az építkezésbe… Szegek, csavarok, szerszámok, anyagok… Bár mindenből megkeresem a legjobb helyet, de még így is nagyon megy. Már a saját szerszámaimat is bevetem, mert annyira sajnálom kiadni a pénzt egy újabb szerszámra.
Reggel 7:00 kezdünk és délután 18:00 végzünk.

2016.04.15.

A mai napon is volt meglepetés és bátorítás.

Reggel mentünk a kovácshoz az egyedi zsanérokért amit nagyon kedvezményes áron vállalt el. 5000 forintért darabonként, ennyiért a vasboltban sem lehet kapni, nemhogy egyedi méretűt! Azután jött a bátorítás, amikor fizetni akartam… Azt mondta, hogy Ő ezzel szeretne hozzá járulni a programhoz. Nem engedte kifizetni… Ez a reggeli bátorítás az egész napomat bearanyozta 🙂

Napközben Sanyival és Lajossal dolgoztam… Sanyi nagyon jó munkaerő

Ma a kapu volt a fő projekt és sikerült… Már csak a zár szükséges es a faragás és már készen is van.

2016.04.19.

Ezen a napon nagyon sok minden történt… megérkeztek fa anyagok végre és különlegesen sok önkéntesünk volt! Rengeteget segítettek a pakolásban… Szolnokról érkeztek a fák a faházhoz. Solymári gyüliből jött Ádám és Laci valamint a nagylányomék.

Nap túlnyom részében szögelés volt, de elég jól haladtunk.

2016.04.22.

Ezen napon a faház alapjait tettük le, ehhez a már előre kifúrt lyukakat kellett újra kitisztítani ezúton kézzel. Az istállókat fejeztük be.

Március a FARMon

IMG_1351A megtísztított területeten végre kivehető a FARM, a föld a kilátás.

Köszönhetően a G-Híd Zrt-nek, kaptunk használatra egy dzsipet, ami igazán nagy segítség a helyi munka elvégzésében.

Felépítették a kerítést. A kaput, Ádány Lajos és Szabadhelyi Gábor fogják felépíteni. A hónap végén, elkezdték felépíteni a FARMOT. Nagyon izgalmas látni, ahogy a semmiből valami lesz.

Vettünk egy kutyust is, akit stílusosan LIKE-nak neveztünk el. A kezdeti időkben a Szabadhelyi családnál lakott, majd áprilisban kiköltözött a Farmra.

Ahogy megérkezett az első nagyobb értékű faanyag, megbíztunk valakit, hogy őrködjön a területen. Jól tettük, így az a platós autó, amelyik az árut akarta eltulajdonítani faanyag nélkül távozott.

Ebben a hónapban is sok látogatónk volt, és amikor csak tehettük, a kocsmában ismerkedtünk a helyi emberekkel.

Ezeknek a beszélgetéseknek, kötetlen együttléteknek az alkalmával sok lehetőségünk volt, hogy felmérjük a helyi viszonyokat.

FARM projekt Csobánkán- tiszta terület, tájékoztató nap

sár? az van!

sár? az van!

Február 20. szombat újabb mérföldkő volt a FARM életében. Nem csak azért, mert hét végére A Swietelsky Magyarország Kft. segítségével megtisztították a területet, hanem azért mert a több heti családokhoz járás után, ezen a napon mutattuk be hivatalosan a programot a megjelent érdeklődőknek, akik kérdezhettek, hozhatták meglátásaikat, véleményeiket.
Minél több időt töltünk Csobánkán, annál jobban látszik, hogy a község különös gyöngyszem: egyszerre eldugott, egy Budapesthez közeli hely, ahol kicsit megállt az idő. A közösség összetett, sok helyről érkezett. A szükség mégis ugyanaz, mint bárhol máshol. További fotókat ide kattintva lehet látni!

Az első lépésben 5 fiatal jelent meg, akikkel beszélgettünk a programról, illetve bemutattuk az egyesületet. Mindezt egy közös pizzázás követett, immár lazább körülmények között. A következő hetekben keressük a további lehetséges résztvevőket.

Előrelépések a FARMon!

a fa aprítása

a fa aprítása

Január végén, aláírtuk a szerződést Csobánka Polgármesteri Hivatalával, és a területet is birtokba vesszük. Köszönhetően a Swietelsky Magyaroroszág Kft. felajánlásának, február 8-án elkezdődött a területtisztítás és a tereprendezés is.

További fotókat ide és ide kattintva láthat!

Ismerkedünk a helyi családokkal, gondolkodással is. Nagyon különleges a hely közösség, más mint amit eddig tapasztaltunk.

Közben elkezdtük megszervezni az első bemutatkozó eseményünket, a helyben érintett fiatalok bevonásával, aminek az időpontja február 20, szombat lesz. Ebben nagy segítségünkre vannak a helyi szakemberek, illetve Illésné Áncsán Aranka, szakmai mentorunk is.

Csobánkát felfedezni egy nem csobánkainak, olyan, mint egy igazi gyöngyszemre bukkani, a maga egyediségét megcsodálni.