Nem az iskolának…

Nem az iskolának, az életnek tanulunk – tartja a bölcs latin mondás. Tudják ezt a Corvinus Egyetemen is, ahol a hallgatóknak a szociológia szakon többek között Esélyegyenlőségi tanulmányokat is oktatnak. A tárgy teljesítéséhez pedig gyakorlati feladatot is el kell látniuk a jó jegyért indulóknak.

Alexandra és Dorina hosszas mérlegelés után a LIKE Egyesülethez jelentkezett, hogy ne csak az iskolának, hanem az életnek, egy életre megtanulják, mit jelent önzetlensül segíteni, másokért élni, figyelmen kívül hagyva a másik nemi, faji, vallási hovatartozását. A leghatékonyabban az ételosztásnál tudtak munkálkodni, ezért A LIKE csapata csütörtökönként és péntekenként hívta őket segítségül.

-Milyen volt számotokra az első találkozás, és mi volt az első feladatotok?

-Az első utunkat Csobánkára nagyon izgatottan vártuk, hiszen ezelőtt még sosem jártunk arra. Teli voltunk kérdésekkel, hogy milyen lesz, hogy fog ez az egész zajlani, és hogy persze elfogadnak-e minket? Első élményünk egy péntek reggeli élelmiszerosztás volt.

-Hogyan fogadtak benneteket a helyiek?

-Kedvesek voltak velünk. Próbáltunk mindenkinek egyformán adni mindenből. Jól akartuk csinálni a munkánkat. Jó volt látni, milyen sokat jelent nekik a kiosztott étel!

-Említetted, hogy nem voltatok még Csobánkán azelőtt. Sikerült körülnézni?

-Igen! Pálinkó Mária megmutatta nekünk a Helytörténeti Múzeumot, ahol megismerhettük a község sokszínűségét. Egy csupa szív falu múltja tárult elénk egy nagyon szépen berendezett környezetben. Hála Ilonnak, megismerhettük az apácákat és a polgármester asszonynak is bemutatott minket.

-Jó hallani, ahogy beszélsz a településről. Megszerettétek a helyet?

-Ezt bátran kijelenthetem! A hegyek látványa, és maga a nagyvárosból való kiszakadás is boldogsággal és nyugalommal töltött el minket. Olyan volt, mintha nem lenne semmi gond, probléma az életünkben. Az utolsó alkalommal, mikor mentünk, már a HÉV-en valami ünnepi csend uralkodott rajtunk: tudtuk, hogy valami véget ér.

-Visszatértek még?

-Igazából nem tudjuk elégszer megköszönni, amit ott kaptunk. Számunkra ez nem csak egy társadalmi munka volt, hanem életre szóló élmény. Biztosak vagyunk benne, hogy még visszanézünk, és nem ez volt az utolsó csobánkai utunk!