Önként és dalolva

Három elszánt egyetemista lányt láttunk vendégül a farmon. Illetve, nem láttuk őket vendégül, mert dolgozni jöttek, szóval, nem kapni, hanem adni érkeztek a LIKE-hoz! A Corvinus Egyetem szociológus hallgatói önkéntesként szerették volna gazdagítani a munkánkat – sikerült is nekik! – ezért az éppen aktuális teendőkbe álltak be: ételt osztottak a helyieknek és korrepetálták Gyurkót.

Szívességek kicsiny boltja

Ismered A jövő kezdete című filmet? Egy elgondolkodtató és megindító mozi arról, hogyan változtathatja meg egy egyszerű ötlet és egy jócselekedet egy egész kis közösség életét. A sztorija egyszerű: az iskolába érkező új tanár nehéz feladatot ad a srácoknak: aki jó jegyet akar év végén, az tesz valamit, amitől jobbá válik a világ. Trevor komolyan […]

I LIKE süti!

Jó hangulatú karitatív sütivásáron vett részt a LIKE csapata a BP munkatársainak jóvoltából. Az alapvetően olaj- és gáziparban érdekelt BP 2009-ben hozta létre Budapesten globális szolgáltató központját és 2017 szeptemberére tervezi második irodájának megnyitását Szegeden. A cég nem csak az üzleti életben játszik vezető szerepet, de a karitatív területeken is jeleskedik. A budapesti önkéntes kollégákból […]

Mindennapi

Talán nem vagyok egyedül, amikor bevallom, hogy egyik rémálmom az, hogy állok a pénztárnál, a kasszás hölgy kimondja az összeget, én kinyitom a pénztárcámat, és észreveszem, hogy üres… De sokan vannak, akiknek ennél vadabb rémálmaik vannak, például, hogy nem tudnak ebédet adni a gyereknek, és még többen vannak olyanok, akiknek ez már nem is csak […]

Képeslap Csobánkáról

„Miért ide születtem? Miért ez vagyok én? Miért nem lettem más? Miért döntök így? Miért van ennyi miért?” Dübörögnek a kérdések és sodródnak az emberek az életnek nevezett hosszú úton. Magányosan, vagy egy-egy társsal karöltve, gyorsan vagy vánszorogva. A fekete ruhás szereplők szinte világítanak a színpadon. Kicsik és nagyok, fiúk és lányok, pont, mint az […]