A LIKE generáció: „Félek, hogy egyszer nem dolgozhatok!”

„Kitűztem egy célt. Előrébb szeretnék jutni. Autókkal szeretnék foglalkozni: autószerelő leszek, vagy karosszéria-lakatos.” – mondja félszegen Vastag György, vagy ahogy a LIKE programban dolgozó mentorok és társai is nevezik: Gyurkó. A fiatal fiú gyakorlatilag megcáfolja azt a sok-sok cikket, amelyet a mai X, Y, Z generációról mostanában olvasni lehet. Ezek az írások ugyanis a céltalanságról, […]

Kapálás egymillióért… senki többet, harmadszor!

„Prezentáció bekészítve, minden rendben? Kezdhetünk?” – kérdezte tekintetével a moderátor. „Igen!” A fekete ruhába öltözött fiatalok a színpadra léptek, és játékosan bemutatták a Lépj Időben Ki (LIKE) Egyesület megalakulásának történetét, eredményeit, célkitűzéseit. A diavetítés helyett ők maguk voltak a prezentáció… és nem ez volt az egyetlen szokatlan momentum azon az estén… 2016. november 27-én a […]

GYURKÓ

  Még a nyár elején ismerkedtünk meg Gyurkóval. Gyurkó a maga 14 évével, a község egyik leghátrányosabb családjának legidősebb gyermeke. Egyike azoknak, akik a csobánkai általános iskola bezárásával még nehezebb helyzetbe került a tanulmányai kapcsán. A nyárból két hónapot dolgozott velünk, és továbbra is a FARM-on fog tevékenykedni délutánonként suli után. Gyurkó felismerte, hogy együtt […]

Egy kiló pékárun keresztül jelenlét az otthonokban.

  Az egész úgy kezdődött, hogy csobánkai fiatalokkal 96 családnak vittünk élelmiszer adományt július végén. Kiscsoportokba verődtünk, és úgy kerestük fel a családokat. Voltak igen érdekes helyzetek, hiszen a fiatal felnőttek, akik önkénteskedtek velünk ebben az akcióban, maguk is hátrányos helyzetűek, ahogy a családok is. Így nem egyszer előfordult, hogy a saját otthonukba vagy rokon […]

Megvendégeltünk 850 állami gondoskodásban élő fiatalt

  Csak egy döntés, ADD TOVÁBB! Köszönhetően a fagyizónknak, hét csobánkai fiatallal elszántuk magunkat, és meghívtunk fagyizni 850 a Kárpát medencében élő hátrányos helyzetű illetve állami gondoskodában élő gyermeket, akik Csobánkára jöttek táborozni 🙂 Az érzés leírhatatlan volt. A csobánkai fiatalok közül nagyrészt most először tettek valamit önzetlenül, anélkül, hogy bármit kaptak volna cserébe. Tekintve […]